Ugrás a fő tartalomra

Eltérő tábla méretek, különböző szabályok

A legelterjedtebb Hnefatafl tábla a 11x11 mezőből álló, azonban léteznek kisebb és nagyobb méretű kivitelek is., úgy mint a 7x7 vagy 13x13-as, sőt van még 19x19-es tábla is.

Bármilyen méretű táblával is játszunk, azok egyben megegyeznek. Mindegyik páratlan számú mezőből áll. 

  A táblaméret meghatározza azt is, hogy hány bábúval fogják játszani a mérkőzést.  A bábukra vonatkozó alapszabály, hogy a védekezők fele annyian vannak (a királyt leszámítva) mint a támadók. A másik dolog ami meghatározza a minimális bábú számot, hogy a kezdő felállásánál a királynak minden oldalról körbe kell vennie magát a saját embereivel. Ez ugye négy bábút jelent minimálisan.  

Ezt és az első kitételt ( miszerint 2:1 arányban vannak a támadók és a védők) figyelembe véve a minimális bábú szám 12+ a király.  Ha a királyt is beleszámoljuk a darabszámba akkor az arányok a legkisebb 7x7-es táblánál a védekezőknek előnyösebb, hiszen a 8/5-ös megoszlás azt mutatja, hogy minden fehér (védekező) bábúra 1,6 fekete (támadó) jut. Ez ahogy haladunk egyre feljebb a táblaméretekben, úgy fordul át a támadók javára. 9x9-es táblánál 1,77, de a 11x11-es kivitelnél már 1,84 az arányszám.

Hiába javít valamennyit a táblamérete az arányokon (így az esélyeken is), akkor is az alap felállás miatt kiegyenlítetlennek tűnik a játék. 

Ennek a látszólagos egyensúlytalanságnak a kiküszöbölésére vannak az egyes szabályváltozatok kitalálva amik megpróbálják kiegyenlíteni a két fél győzelmi esélyeit.

Több olyan szabály is van ami az egyik vagy másik felet erősítik a játék során, de ezt mindig az az oldal kapja akiknek szüksége van rá az egyenlő esélyek érdekében. Azt, hogy kinek van rá szüksége, azt a lejátszott mérkőzésekből felállított statisztika alapján döntik el. Persze egy új szabály bevezetése,újbóli tesztelést igényel, hogy az valóban javított-e a felek győzelmi arányain.

A főbb szabályeltérések az alábbi dolgokban mutatkoznak meg.

Király menekülési lehetősége

Két lehetősége van, amikor a király a sarok kövek valamelyikére kell, hogy lépjen a megmeneküléshez, illetve amikor a tábla szélét kell elérnie.  Nyilván a sarkokat könnyebb védeni mint a széleket, így lehet kedvezni vagy nehezíteni a feleknek. 

Király elfogása

 Egyes variációkban elég a királyt két oldalról közre fogni, de van olyan szabályváltozat ahol ehhez négy oldali közrefogás szükséges.  

Trón használata

Meglehet határozni, hogy a középen elhelyezkedő trón mező ellenséges területnek minősüljön-e, vagy sem. Ha az, akkor részt vehet az elfogásban, vagyis olyan mintha ellenséges bábú állna ott. Lehet finomítani is, hogy csak a katonáknak legyen ellenséges és a királynak ne. Azt is meglehet határozni a trónnal kapcsolatban, hogy arra ráléphet egy sima bábú vagy sem.

Felfegyverkezett/ fegyvertelen király

Ha a király részt vehet az elfogásban, akkor felfegyverkezettnek hívjuk, ha nem akkor fegyvertelennek.

Speciális szabályok

Vannak olyan speciális szabályok amik kifejezetten a támadóknak vagy a védekezőknek lett kitalálva, vagyis ezeket csak ők tudják használni, így előnyként felhasználva azt.

A sötét oldal a teljes körbekerítést használhat a győzelemhez. Ez akkor valósul meg ha a megmaradt védőket és a királyt úgy körül zárja a védekező oldal, hogy azok nem képesek kitörni onnan semmilyen lépéssel. 

A védekezők speciális lehetősége a győzelemhez az "exit fort" alakzat. Ezt úgy kell kialakítani, hogy a király a tábla szélén áll, és a védői, úgy fogják közre, hogy a kialakított alakzatot nem tudják a támadók feltörni,illetve az alakzat közepén van egy szabad mező a királynak a mozgáshoz.

Nézzük táblaméretek szerint csoportosítva, a különböző verziókat. A névre kattintva érhetőek el azok a szabályok amik ismertetve lettek ezen a blogon. (Folyamatosan frissítem ezeket, így bővül az elérhető szabályok listája)

7x7

Ard Ri

Magpie

Brandubh

9x9

Tablut

Foteviken Tablut

Imperial Contest

11x11

Simple Tafl

Berserk Hnefatafl

Historical Hnefatafl

HNEFATAFL

Sea battle

Fetlar Hnefatafl

Copenhagen Hnefatafl

Tyr 11x11

13x13

Sea battle 13x13

15x15, 17x17, 19x19 táblák

Tyr

A különböző táblaméretek és az rajtuk játszható variációk sokszínűséget adnak a Hnefatafl-nek, azonban aki csak élvezni szeretné a játékot annak nehéz lehet eligazodni a változó szabályokban és megtalálni azt a verziót ami a "legjátszhatóbb" számára. Talán ezért sem olyan elterjedt mint a sakk, hiszen nem csak egyetlen szabály létezik.


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Hnefatafl szabály (alapszabály)

  Amikor a Hnefatafl-t említjük, akkor két dologra is gondolhatunk. Az egyik az alapjáték aminek a szabályát most ismertetni fogom. A másik dolog amit a Hnefatafl alatt értünk az egy játékcsoport összefoglaló neve, amik a Hnefatafl játék alapjára  épülnek némi eltéréssel. Ilyen pl: Tablut, Brandubh stb.  Mivel ezen játékok mechanizmusai a Hnefatafl-re épülnek, így alapvetően ennek a szabályát kell ismerni. Ha ez meg van, akkor a fentebb említett variánsoknál elég a különbségeket megtanulni az alapjáték szabályaihoz képest. Ennek okán ezen eltérő játékok leírása nem lesz olyan részletes és illusztrált mint ez az alapszabály, ott csupán a lényegi elemek lesznek kiemelve. Akkor nézzük a Hnefatafl, mint alapjáték szabályait. SZABÁLYOK: 1. A játék 11x11 -es kiosztású négyzethálós táblán történik. A védekezők (világos) létszáma 12 fő + a király. A támadók (sötét) 24-en vannak. A bábuk kezdő pozíciója a képen látható.   2. A támadó fél (sötét) kezdi a játékot. 3. Minden báb...

Hnefatafl címek (mester jelölt, nemzetközi mester, nagymester stb.)

  Adam Bartley, Világbajnok és  Nemzetközi Mester A Tafl szövetség oldalán játszott mérkőzések után a játékosok úgynevezett Élő pontokat kapnak ha nyernek vagy Élő pontot veszítenek ha kikapnak. Ezek a pontok megmutatják a játékos erejét és az elért pontszámok után  címet vagy titulust kapnak. Az elérhető titulusok és az elérésükhöz szükséges pontszámok az alábbiak. GM = Grandmaster (Nagymester ) Drótt = király Elért pontszám 2200  vagy felette. IM = International Master (Nemzetközi Mester) Jarl = Gróf Elért pontszám 2000  vagy felette. Vagy Világbajnoki címet szerzett játékos esetén 1900 pont vagy felette.   FM = Federation Master (Szövetségi Mester) Hersir = Hadseregparancsnok Elért pontszám 1800  vagy felette.  CM = Candidate Master (Mester jelölt) Vikingr = Elit harcos Elért pontszám 1600  vagy felette.     AM = Arena Master (Aréna Mester) Karl = Ádáz harcos Elért pontszám 1400  vagy felette.   A = cím nélküli ...

Hnefatafl-ről mesél a sír

Érdekes elképzeléssel állt elő Martin Rumdkvist és Howard Williams abban a tanulmányban ami egy Viking hajós sír feltárását mutatja ahol játékfigurákat is találtak az ásatás során. A tanulmány címe: " A Viking Boat Grave with Amber Gaming Pieces Excavated at Skamby, Ostergotland, Sweden" A szerzők leírják, hogy 23 darab borostyán játékfigurát találtak ami a leletek korát és feltalálásának helyét tekintve feltételezhető, hogy a Hnefatafl játékhoz használták.  Más ásatások során feltárt sírokban is találtak már hasonló játékfigurákat, átlagosan 25 darabot. Ezen megtalált játékfigurák közös jellemzője az volt, hogy a színük és formájuk is egyforma volt. Mivel ennyire hasonlítottak így nem lehetett egy komplett játék készlet, hiszen akkor nem tudták volna megkülönböztetni a két fél figuráit. Ez arra engedte következtetni a szerzőket, hogy akik a Hnefatafl-t játszották nem rendelkeztek teljes készlettel (támadó, védekező figurák + király és játéktábla) hanem mindenkinek volt ...