Ugrás a fő tartalomra

Ballinderry játéktábla



A Ballinderry tábla egy 17x17 cm-es tiszafából faragott tábla melynek a szegélyét láncos sorminta díszíti. A közepén 49 darab lyuk található melyek egyenletesen vannak elosztva a rendelkezésre álló helyen. A középső lyuk köré egy kettős kör van vésve még a sarkon lévőket félkörrel jelölték. A tábla alján egy egyszerű gömb alakzat található, felül pedig egy arcot ábrázoló fogantyú helyezkedik el.

A táblát minden bizonnyal a Hnefatafl ( brandubh) játékhoz használták.

A figurákat pálcikák szolgáltatták. A fogantyúk arra utalnak, hogy szállításra is alkalmas volt.

Ritkaság, hogy egy olyan szerves anyagból készült tárgy mint egy fatábla ilyen hosszú ideig épségben megmaradjon. A fa bomlását az oxigén hiányos közeg képes megakadályozni. Ez történt ezzel a táblával is, hiszen Írország egy mocsaras területéről ásták ki mely megakadályozta azt, hogy oxigénnel találkozzon a tábla.

A pontos megtalálási helye Ballinderry és az ott feltárt crannog ami egy mesterséges sziget melyen fa erődöt építettek így kihasználva a vizet mint akadályt.



Ballinderry-ben a 1930-ban elkezdték lecsapolni a mocsarakat mely során egy Viking kardot találtak. Ezt követően számos Viking kori lelet került elő innen beleértve a játéktáblát is.

A tábla a IX-X századból való amikor a Vikingek már nem portyáztak a területen, hanem városokat alapítottak amik fontos kereskedelmi csomópontként szolgáltak akkoriban. A tábla Írországban készült de egy skandináv eredetű játékhoz ami ezt az átmenetet jól mutatja.

A tábla kidolgozottsága arra utal, hogy a játékot nagy becsben tartották és ezzel kívánták javítani a játékélményt.

Tehát a Billendorry játéktábla magában foglalja az Ír és Skandináv népek egymásra hatását, valamint jó példája őseink játékszokásainak is.

A táblát az Ír nemzeti múzeumban állították ki.

Waterfordban is találtak hasonló játéktáblát ami sajnos kevésbé jó állapotban maradt meg azonban a tábla mellett játékfigurát is volt.






Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Hnefatafl szabály (alapszabály)

  Amikor a Hnefatafl-t említjük, akkor két dologra is gondolhatunk. Az egyik az alapjáték aminek a szabályát most ismertetni fogom. A másik dolog amit a Hnefatafl alatt értünk az egy játékcsoport összefoglaló neve, amik a Hnefatafl játék alapjára  épülnek némi eltéréssel. Ilyen pl: Tablut, Brandubh stb.  Mivel ezen játékok mechanizmusai a Hnefatafl-re épülnek, így alapvetően ennek a szabályát kell ismerni. Ha ez meg van, akkor a fentebb említett variánsoknál elég a különbségeket megtanulni az alapjáték szabályaihoz képest. Ennek okán ezen eltérő játékok leírása nem lesz olyan részletes és illusztrált mint ez az alapszabály, ott csupán a lényegi elemek lesznek kiemelve. Akkor nézzük a Hnefatafl, mint alapjáték szabályait. SZABÁLYOK: 1. A játék 11x11 -es kiosztású négyzethálós táblán történik. A védekezők (világos) létszáma 12 fő + a király. A támadók (sötét) 24-en vannak. A bábuk kezdő pozíciója a képen látható.   2. A támadó fél (sötét) kezdi a játékot. 3. Minden báb...

Hnefatafl címek (mester jelölt, nemzetközi mester, nagymester stb.)

  Adam Bartley, Világbajnok és  Nemzetközi Mester A Tafl szövetség oldalán játszott mérkőzések után a játékosok úgynevezett Élő pontokat kapnak ha nyernek vagy Élő pontot veszítenek ha kikapnak. Ezek a pontok megmutatják a játékos erejét és az elért pontszámok után  címet vagy titulust kapnak. Az elérhető titulusok és az elérésükhöz szükséges pontszámok az alábbiak. GM = Grandmaster (Nagymester ) Drótt = király Elért pontszám 2200  vagy felette. IM = International Master (Nemzetközi Mester) Jarl = Gróf Elért pontszám 2000  vagy felette. Vagy Világbajnoki címet szerzett játékos esetén 1900 pont vagy felette.   FM = Federation Master (Szövetségi Mester) Hersir = Hadseregparancsnok Elért pontszám 1800  vagy felette.  CM = Candidate Master (Mester jelölt) Vikingr = Elit harcos Elért pontszám 1600  vagy felette.     AM = Arena Master (Aréna Mester) Karl = Ádáz harcos Elért pontszám 1400  vagy felette.   A = cím nélküli ...

Hnefatafl-ről mesél a sír

Érdekes elképzeléssel állt elő Martin Rumdkvist és Howard Williams abban a tanulmányban ami egy Viking hajós sír feltárását mutatja ahol játékfigurákat is találtak az ásatás során. A tanulmány címe: " A Viking Boat Grave with Amber Gaming Pieces Excavated at Skamby, Ostergotland, Sweden" A szerzők leírják, hogy 23 darab borostyán játékfigurát találtak ami a leletek korát és feltalálásának helyét tekintve feltételezhető, hogy a Hnefatafl játékhoz használták.  Más ásatások során feltárt sírokban is találtak már hasonló játékfigurákat, átlagosan 25 darabot. Ezen megtalált játékfigurák közös jellemzője az volt, hogy a színük és formájuk is egyforma volt. Mivel ennyire hasonlítottak így nem lehetett egy komplett játék készlet, hiszen akkor nem tudták volna megkülönböztetni a két fél figuráit. Ez arra engedte következtetni a szerzőket, hogy akik a Hnefatafl-t játszották nem rendelkeztek teljes készlettel (támadó, védekező figurák + király és játéktábla) hanem mindenkinek volt ...