Ugrás a fő tartalomra

Védekező oldal céljai, stratégiái

A támadó és védekező fél alapvetően  eltérő stratégiával dolgozik, az eltérő célok és bábú számok miatt. 

Vegyük át, hogy a védekező félnek mire kell figyelni, illetve törekedni a győzelem érdekében.

1. A király csapatának (védők) a legfőbb célja, hogy a királyt megvédje és eljuttassa a sarokmezők valamelyikére (vagy a tábla szélére szabálytól függően)

A kezdő felállásnál a király a védők gyűrűjében van  így nem tudják elfogni a támadók, azonban így mozogni sem tud. Szóval az első taktikai lépésnek annak kell lennie, hogy a királyt a lehető leggyorsabban mozdíthatóvá kell tenni. Ezt leghamarabb a harmadik saját lépésünknél tudjuk megtenni. 

Természetesen figyelni kell az ellenfél mozgására is, nem lehet mindent félre dobni, hogy a király mozdulni tudjon. 

2. A másik stratégiai elem az, hogy juttassunk védekező bábut a támadók vonala mögé. 

Miért fontos ez? 

Ugye van a körbezárás szabály miszerint, ha a megmaradt védekezők és a király körül vannak kerítve a támadók által, akkor ők nyertek. Ezt elkerülhetjük azzal, ha valamelyik védekezőfigura a záró gyűrűn kívül helyezkedik el. 

Ha egy bábut sikerült kijuttatni a támadók által kialakított gyűrűn kívülre, azzal lehetőségünk adódik arra, hogy a gyűrűn kívülről és belülről közre fogjunk egy támadót, így levéve az adott figurát, ezzel megbontva a gyűrűt. Ezzel egyidőben a királynak is mozgásteret biztosítunk.

3. Sarkok lezárásának megakadályozása

Ha a feketének sikerül teljesen lezárni a sarkokat, akkor a csata a játéktér közepére terelődik, ahol a bábuk elfogása, ezáltal a számuk csökkentése lesz a fő cél mindkét részről. 

Két forgatókönyv lehetséges ilyenkor. 

- Feketének sikerül elfogni a királyt, így nyernek.

-Fehér annyi bábút elfog, hogy a feketének a sarkokat lezáró bábuk valamelyikével kell lépnie,így újbóli esély nyílt a királynak a megmenekülésre. 

Megjegyzés: A coppenhagen hnefatafl-nél nem akkora probléma az, hogy a fekete lezárja sarkot, hiszen a fehér az "exit fort" alakzattal is tud nyerni.

Jobb elkerülni a fenti helyzetet, hiszen ha belekerültünk akkor annak a kimenetele kérdéses. 

Ennek okán jobb ezt megelőzni, és eljuttatni egy fehér bábut a sarokhoz és kontrollálni az ottani történéseket, ezzel biztosítva a lehetőséget a királynak megmeneküléshez.


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Hnefatafl szabály (alapszabály)

  Amikor a Hnefatafl-t említjük, akkor két dologra is gondolhatunk. Az egyik az alapjáték aminek a szabályát most ismertetni fogom. A másik dolog amit a Hnefatafl alatt értünk az egy játékcsoport összefoglaló neve, amik a Hnefatafl játék alapjára  épülnek némi eltéréssel. Ilyen pl: Tablut, Brandubh stb.  Mivel ezen játékok mechanizmusai a Hnefatafl-re épülnek, így alapvetően ennek a szabályát kell ismerni. Ha ez meg van, akkor a fentebb említett variánsoknál elég a különbségeket megtanulni az alapjáték szabályaihoz képest. Ennek okán ezen eltérő játékok leírása nem lesz olyan részletes és illusztrált mint ez az alapszabály, ott csupán a lényegi elemek lesznek kiemelve. Akkor nézzük a Hnefatafl, mint alapjáték szabályait. SZABÁLYOK: 1. A játék 11x11 -es kiosztású négyzethálós táblán történik. A védekezők (világos) létszáma 12 fő + a király. A támadók (sötét) 24-en vannak. A bábuk kezdő pozíciója a képen látható.   2. A támadó fél (sötét) kezdi a játékot. 3. Minden báb...

Hnefatafl címek (mester jelölt, nemzetközi mester, nagymester stb.)

  Adam Bartley, Világbajnok és  Nemzetközi Mester A Tafl szövetség oldalán játszott mérkőzések után a játékosok úgynevezett Élő pontokat kapnak ha nyernek vagy Élő pontot veszítenek ha kikapnak. Ezek a pontok megmutatják a játékos erejét és az elért pontszámok után  címet vagy titulust kapnak. Az elérhető titulusok és az elérésükhöz szükséges pontszámok az alábbiak. GM = Grandmaster (Nagymester ) Drótt = király Elért pontszám 2200  vagy felette. IM = International Master (Nemzetközi Mester) Jarl = Gróf Elért pontszám 2000  vagy felette. Vagy Világbajnoki címet szerzett játékos esetén 1900 pont vagy felette.   FM = Federation Master (Szövetségi Mester) Hersir = Hadseregparancsnok Elért pontszám 1800  vagy felette.  CM = Candidate Master (Mester jelölt) Vikingr = Elit harcos Elért pontszám 1600  vagy felette.     AM = Arena Master (Aréna Mester) Karl = Ádáz harcos Elért pontszám 1400  vagy felette.   A = cím nélküli ...

Hnefatafl-ről mesél a sír

Érdekes elképzeléssel állt elő Martin Rumdkvist és Howard Williams abban a tanulmányban ami egy Viking hajós sír feltárását mutatja ahol játékfigurákat is találtak az ásatás során. A tanulmány címe: " A Viking Boat Grave with Amber Gaming Pieces Excavated at Skamby, Ostergotland, Sweden" A szerzők leírják, hogy 23 darab borostyán játékfigurát találtak ami a leletek korát és feltalálásának helyét tekintve feltételezhető, hogy a Hnefatafl játékhoz használták.  Más ásatások során feltárt sírokban is találtak már hasonló játékfigurákat, átlagosan 25 darabot. Ezen megtalált játékfigurák közös jellemzője az volt, hogy a színük és formájuk is egyforma volt. Mivel ennyire hasonlítottak így nem lehetett egy komplett játék készlet, hiszen akkor nem tudták volna megkülönböztetni a két fél figuráit. Ez arra engedte következtetni a szerzőket, hogy akik a Hnefatafl-t játszották nem rendelkeztek teljes készlettel (támadó, védekező figurák + király és játéktábla) hanem mindenkinek volt ...